Arra gondoltunk, minket igenis érdekel, kik rejtőznek az idei Arc díjnyertes plakátjai és egyperces filmjei mögött. Előbb megkerestük, most pedig bemutatjuk nektek őket. Minisorozatunk első részében a fődíjas plakát készítője, Kovács Tamás és a legjobb film díját elnyerő Lovas Dávid válaszol a kérdéseinkre.
Kovács Tamás: Önerő (plakát fődíj)
Mivel foglalkozol civilben, amikor nem az Arc számára készítesz pályamunkát?
Képesítésem szerint sokszorosító grafikus, kiadványszerkesztő, és rajztanár vagyok, ebből az első kettőt erőltetem: egy könyvkiadónál dolgozom, plusz kiadványokat, weblapokat, kisebb grafikai dolgokat tervezek. A sokszorosító grafika a hobbim, rendszeresen kiállítok. A www.kovacsgrafika.hu weboldalon láthatóak a cuccaim.
Mi volt a plakátod kreatív alapkoncepciója? Mi az “üzenet”?
Válsághelyzet volt nálam, állásból kirúgtak, törlesztő megnőtt, minden pont úgy alakult, ahogy nagyon nem akartam. Nem volt egy vasam sem, szórólapot osztogattam a metrónál, mint 16 éves koromban. Lementem nullára, és elkezdtem újra összepakolni magam, ehhez fix pontokat kerestem, amik “fenntartanak” a vízen. Bringa, edzés, olvasás, linómetszés, tanulás: ezekre próbáltam összpontosítani. Ekkor jött az Arc, elég személyesnek éreztem a kiírást, így hát indultam.
Megvolt már az életedben a restart-érzés? Kezdtél mindent az alapokról újra?
Többször is, de erről nem akarok beszélni. Aktuálisan idén is sikerült.
Szerinted hogyan állunk kreativitás dolgában?
Alapvetően szerintem a magyar filmeknek, a hazai művészetnek két rétege van: a mainstream, és a nem mainstream – azért nem azt írom, hogy underground, mert már nem az. Sokat erősödött az a réteg, aki a kultúra egy alternatívabb részét fogyasztja, nem lehet lenyomni a mónikasót a torkán, mert be se kapcsolja, de ez még mindig csak egy vékony szelete a tortának. Az ún. közönségfilmek, tv-játékok, multireklámok, utcai plakátok szerintem ugyanolyan szarok mint régebben, sőt, ha lehet még szarabbak, viszont a másik oldal szépen fejlődik: művészfilmben, animációban, art plakátban nagyon ott vagyunk, elég csak az A38 Hajó plakátjait megnézni, vagy Mundruczó Kornél, Pálfy György filmjeire gondolni. A mostani generáció rettentően kreatív, csak igény nem sok van rá, illetve csak bizonyos helyeken.
Milyen előnyt tudsz kovácsolni a magad számára az Arc-díjból azon túl, hogy szépen fest majd a portfóliódban és az önéletrajzodban az eredmény?
Nagyjából ennyi, 1 percig híres lettem, de sokat nem várok tőle. Mint elismerés lényeges. Aki grafikában utazik, sőt egyáltalán a művészetben, és mondjuk nem Munkácsy Mihály az apukája, az árral szemben úszik. Egyrészt a szakma, másrészt a közönség érdektelensége miatt. Sok időm és energiám fekszik a grafikában, és nagyrészt önmagam szórakoztatására csinálom, de óriási érzés, amikor tudod, hogy másnak is tetszik, és elismerik a munkádat. Ha előnyt nem is, de energiát, megerősítést ad egy ilyen esemény, megnő tőle a munkakedv.
Ha létezne az önerőnek mértékegysége, szerinted mi lenne az? A te önerőd mennyi lenne?
A mértékegység lehetne 1 Kovács, a Newton után szabadon. Nálam most éppen egy terrakovácsnyi az önerő.
Lovas Dávid: On – Sey (a legjobb film díja)
Mivel foglalkozol civilben, amikor nem az Arc számára készítesz rövidfilmes pályamunkát?
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design szakos hallgatója vagyok.
Mi volt a kisfilmed kreatív alapkoncepciója? Mi az “üzenet”?
A film szereplője lehetőséget kap, hogy válasszon ’igen’ és ’nem’ között. Mikor a figyelme határozottan az egyik válasz felé orientálódik, ellenérzésekkel, trágárságokkal és erőszakkal kell szembesülnie. Döntésképtelen helyzetbe kerül. Bármelyik variánst is választja, minél közelebb kerül a véleménynyilvánításhoz, annál kevésbé tolerálják a döntését. Végül az agresszió és az ellenvélemény maga alá temeti. A film a magyar társadalom általam tapasztalt helyzetére reagál. Célja, hogy felhívja a figyelmet az elvek és az identitás tiszteletére, valamint az agresszió és az indulatok kártékony hatására. Jogunk van dönteni, vagy tartózkodni, de nem ítélkezhetünk senki felett, aki ezzel a jogával élve, más véleménynek ad hangot, mint a miénk.
Megvolt már az életedben a restart-érzés? Kezdtél mindent az alapokról újra?
Az ember fiatalként szükségszerűen ilyen szituációba kerül, ha mondjuk végez egy iskolával, vagy elköltözik a szüleitől. Aztán, hogy később is tartalmas életet élhessen, célszerű önszántából is elgondolkodnia ezen a kérdésen. Én eddig annyiszor „restartoltam”, ahányszor bármelyik végzős egyetemi hallgató, de fontosnak tartom, hogy a továbbiakban se fásuljak bele se egy munkába, se egy életvitelbe, se egy ország légkörébe, ha lehetőségem van újrakezdeni.
Szerinted hogyan állunk kreativitás dolgában?
Magyarország sem professzionális, sem pedig lakossági szinten nem áll túl jól kreativitás tekintetében. Ez ugyanúgy igaz a problémamegoldó képességünkre, mint a vizuális kreativitásunkra. Ami engem a legjobban zavar, hogy ezt a problémát még csak fel sem ismerjük, hanem büszke lovasnemzetként toporgunk egyhelyben.
Milyen előnyt tudsz kovácsolni a magad számára az Arc-díjból azon túl, hogy szépen fest majd a portfóliódban és az önéletrajzodban?
Az Arc-ban jó részt venni, akár nyer az ember, akár nem. Nyerni pedig szinte mindenhol jó. Az Arc-nak nincs akkora művészeti presztízse, hogy ezzel mint művészhallgató el tudjak hencegni, és én pont ezt szeretem benne, mert több köze van ahhoz, amiért érdemes alkotni. A pályázat azokhoz a kezdeti célkitűzéseihez képest, hogy megreformálják a magyar reklámipart, lényegesen megváltozott. Egy társadalmi diskurzussá alakult, ami a vizualitás nyelvét használja, de a résztvevői nem feltétlenül kapcsolódnak a művészvilághoz, és nem is lényeges, hogy oda tartoznak-e. Úgy gondolom, hogy az a mód, ahogyan az Arc kommunikál, rengeteg feszültséget és berögzült sztereotípiát fel tud lazítani. Ezzel egy olyan párbeszédet generál, ami ma Magyarországon sokkal fontosabb a reklámipar vizuális igényességének fejlesztésénél, amiről, ha én mint művészhallgató így vélekedek, akkor nagyon nagy baj van a kommunikációval.
Mit mondasz ki könnyebben: az igent vagy a nemet?
Lásd: On – Sey című filmem.
No, ez kellett, köszi! Leírás nélkül tökéletesen homályos volt mindkettő. És nem csak nekem.