Igazából mindegy, ki milyen zenei nyelvet használ mondanivalója kifejezésére, ha az őszintén, belülről fakad. Személyes üzenetek következnek, melyek között egyaránt találunk jazzre, kísérleti elektronikára, house-ra és poszt-szintipopra épülőt.
Elan Mehler: The After Suite
Brownswood Recordings
A bociszemű, göndör hajú, hosszúkás arcú, mélabús Brooklyn-i zongorista, Elan Mehler iránt a legegyszerűbb talán úgy felkelteni az érdeklődést, ha megemlítjük, hogy felfedezése nem kisebb személyiség nevéhez fűződik, mint a figyelemreméltó ízléssel és zenei érzékkel megáldott Gilles Petersonéhoz.
Mehler kvartettjének első albuma (Scheme For Thought) 2007-ben éppúgy itt jelent meg, mint ahogy az Adam McBride-Smith énekessel közös, Half Seas Over nevű duójának a bemutatkozó nagylemeze is itt kerül kiadásra jövőre. És az ajánló apropóját adó The After Suite-et is a Brownswood jelentette meg. Ez az album voltaképpen szólólemez, személyesebb munka, mint a már említett másik két Mehler-projekt.
Hiába a négy vendégmuzsikus (köztük Tod Hedrick a kvartettből) és a két énekes (McBride-Smith mellett Becca Stevens is mikrofont kap), a fókuszban minden egyes szerzeményben a zongora áll, minden a fekete-fehér billentyűk függvénye. Mehler szerzeményei igazi mélyfúrások, szomorkás-komor üzenetek a lélek belső termeiből, és simán előfordulhat olyan pillanat az életben, amikor egyszerűen nem esik jól hallgatni a lemezt, annyira esős-borús a hangulata. Na persze ne várjon senki Portishead-i depressziót, Mehler nem lehúz és ott tart, hanem csupán melankóliába ringat, és szomorkodás ide vagy oda, de amikor felébredünk belőle – a fene se érti ezt –, jobban érezzük magunkat e nem mindennapi zenei élmény hatására.
Clark: Totems Flare
WARP
A londoni WARP sokáig a kísérleti elektronika legfőbb terepe volt, s bár ez az oldala se lett elhanyagolva, az utóbbi években – cseppet sem elítélendő módon – mégis nagyot nyitottak más stílusok irányába is. Chris Clark mondjuk pont nem a nyitást jelképezi, hanem a hagyomány ápolását. A gépekre felesküdött muzsikus 2001-ben adta ki első albumát (Clarence Park), amit két évvel később követett a második (Empty The Bones Of You). Mindkét album megtalálta a maga értő füleit, ám a komolyabb sikerre még három évet kellett várni. Clark ekkor kezdte kiadni trilógiáját, ami az idei Totems Flare-rel ért a végére.
Elsőként a 2006-os, kísérletezőbb hangvételű, a barokk melódiákat és színtiszta progresszív technót ötvöző Body Riddle érkezett, majd ezt követte 2008-ban a táncparkett-orientáltabb Turning Dragon. Az idei Totems Flare a záródarab, amelyik a két előzmény erényeit egyesíti. Amilyen megtisztító, már-már zeneterápiás erejű a mű végighallgatása, legalább annyira nehéz is. Hiába van egy-két könnyebb perc is az albumon, Chris Clark alapvetően nem köt kompromisszumot, és így a hallgatója sem tud. Vagy vele tartunk, vagy kihagyjuk. Én azt mondom, inkább legyen az utóbbi, mert kár lenne kihagyni az újkori techno egyik legszínesebb és legizgalmasabb darabját az életünkből.
http://www.youtube.com/watch?v=YY2Y_qiTtp4
Yousef: A Collection Of Scars And Situations
Circus Recordings
Yousef Zaher, ha úgy tetszik, a hagyományos house lemezlovasok (mint Carl Cox vagy Pete Tong) egyike, a karrierje azonban nem a múlt évezredben, hanem már a másodikban vette kezdetét.
Szórványosan megjelent kislemezei mellett eddig elsősorban mixalbumokat készített. Első komolyabb munkája 2005-ben jelent meg Friends (A Collaboration Of Beats) címen, aminek címéből sejthető, hogy lemezre hasonszőrű kollégáival (többek között Blakkat, Paul Woolford, Onionz, Nic Fanciulli) közösen elkövetett house-szerzemények kerültek. Yousef legelső, csupa saját számot tartalmazó nagylemeze pedig idei keltezésű.
A Collection Of Scars And Situations nem forradalmi mű, csupán sötétebb és csintalanabb house-party himnuszok vagy erre a pozícióra erősen esélyes darabok, szám szerint tizenkettő gyűjteménye. Az album a stílust előre nem viszi, de nevét mindenképpen öregbíti, és annak is meleg szívvel ajánlható, aki azt se tudja, eszik-e vagy isszák a house-t, vagyis ismerkednének vele.
Joakim: Milky Ways
Versatile/!K7 Records
Ennek az egész poszt-újhullámos, poszt-szintipopos, a nyolcvanas évek zenei világát újrahasznosító mozgalomnak egyik legeredetibb figurája a francia Joakim Bouaziz. Egyfelől kreatívan használja a múlt örökségét, másfelől megmutatja, hogy ezt a zenei világot is lehet mélyenszántóan hasznosítani, harmadrészt pedig különös mixtúrával áll elő nagylemezein, melyek sorában az idei Milky Ways a harmadik. Az első album (Fantomes) 2002-es, a második (Monsters & Silly Songs) pedig 2006-ban jelent meg. Mindhárom albumon többféle zenei irányvonal keveredik egymással: játékos pszichedelia, old school computer muzsika, disco punk, electro- és szintipop, new wave, krautrock, blues, afro-pop és a leghagyományosabb popklisék.
Joakim hosszú számokban gondolkozik, a témák alapos és ráérős kidolgozásának híve, friss nagylemezére is mindössze kilenc darab számot tett fel, amit haverjaival, a The Ectoplasmic Band tagjaival ad elő, ezúttal Joakim And The Disco név alatt. A Milky Ways bár nem tökéletes, de akkor is az év egyik legjobban átgondolt és legizgalmasabb nagylemeze.
http://www.youtube.com/watch?v=vfiGKQ7eU-Y&feature=fvw
Megkívántad valamelyik lemezt? Szeretnél belőle birtokolni egy kézzelfogható példányt?
Innen rendelhetsz: www.neonmusic.hu
clark+++
akkor már inkább yousef
kinek mi