Mit ad Isten, a héten csupa olyan lemez került bele a mit sem sejtő lejátszónkba, ami valamilyen formában az újrázásról szól. Van itt elfeledett klasszikus, klasszikus, amit még nem felejtettek el, rég nem látott ismerős, és egy olyan ismerős, aki csak azért nem tűnik ismerősnek, mert átszabta a fazonját.
James Poyser: The Rebel Yell presents Love & War
(BBE/Rapster Records)
James Poyser amerikai dalszerző-producer már nyert Grammyt is, ő írta Erykah Badu Love Of My Life (An Ode To Hip Hop) című számát, ami alapján el is helyezhetjük őt a poptérképen: a soul, a funk, az r’n'b és legfőképpen a hiphop az ő vidéke. Mariah Carey-t leszámítva csupa jó arccal dolgozott együtt eddig: Common, Jill Scott, Talib Kweli, Queen Latifah, a The Roots. A The Rebel Yell a legfrissebb projektje, melyben rajta kívül még ketten, az ironikus nevű MC, SupaStar és a többek között a The Roots-ban is jelenlévő Khari Ferrari Mateen, röviden J*DaVeY játszanak. A muzsika szerencsére nem az amerikai hiphop-r’n'b jól megszokott közhelyei mentén lavírozik, sokkal inkább rokoníthatjuk a Rebel Yellt az Outkast-tal és a Gnarls Barkley-val, nem hiába nevezték egy helyen progresszív soul-nak azt, amit csinálnak. Persze azért a progresszív jelző talán túlzás, a Rebel Yell ugyanis sem zeneileg, sem mondanivalóját tekintve nem forradalmi, csupán maximálisan szórakoztató a sokféle zenei stílus felé (diszkó, ska, kabaré) elkalandozó albumuk. De esetenként, nekem legalábbis, ennyi is bőven elég.
http://www.youtube.com/watch?v=OzP-DCzPW_s&feature=channel
The Feelies: Crazy Rhythms
The Feelies: The Good Earth
(None Records/Domino Recording)
A londoni központtal működő független lemezkiadó, a Domino több minden miatt is szimpatikus, de ami számunkra most fontos, az a múlt irányába fordított kitüntetett figyelmük. A jelenkor és a közelmúlt hősei mellett ugyanis kiadnak rég elfeledett, ám mindenképpen jobb sorsra és az emlékezetre érdemes zenekarok albumait is. A The Feelies is egy ilyen zenekar. Amerikaiak és 1976-ban alakultak meg, majd kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1992-ig működtek, s ez idő alatt mndössze négy nagylemezt jelentettek meg. Tavaly pedig újra összeálltak egy REM-tribute buli kedvéért.
A Domino most a Feelies első két albumát adta ki újra, melyek közül a debütáló, az 1980-as Crazy Rhythms a fontosabb, amit a 80-as évek 100 legjobb lemeze közé sorolt a Rolling Stone magazin (49.) és a Pitchfork (69.) is, a Spin pedig minden idők legjobb alte-rock lemezei listáján a 49. hellyel kínált meg. És valóban, ha az ember meghallgatja, nem is érti, miért nem emlegetik kiemelten ezt az albumot az amerikai art-rock alaplemezeinek sorában. Az egyszerre zaklatott és játékos hangulatokat vegyítő, finom elszállásokat produkáló Crazy Rhythms-ben ott figyel a Velvet Undergorund, a kortársai közül pedig a korai Talking Heads és a Television, néhány szám erejéig pedig még a The B-52’s és a Devo első albumai is felsejlenek az emlékezetünkben. A hat évvel később megjelent második nagylemezt már egy átalakított Feelies készítette el, a tagok fele lecserélődött, csupán ketten maradtak az alapítók közül, a két énekes-gitáros, Bill Million és Glenn Mercer. A Good Earth is jó lemez, de sokkal kiszámíthatóbb, mint az elődje, nyugodtabb, akusztikusabb, és nincs benne szinte semmi radikális. Ám a figyelmünket még így is jócskán megérdemli.
Mr. Scruff: Keep It Unreal – 10th Anniversary Analogue Remaster Edition
(Ninja Tune)
Az angol Andy Carthy-t igazán nem kell bemutatni, merthogy a jelenkor hőse, aki ráadásul több ízben járt már nálunk is. Erősen jazz-befolyásolt downtempo muzsikája elsősorban infantilis játékosságával tűnik ki a kortársaké közül, ez az elem hordozza magában Mr. Scruff egyedi hangzású világának a kulcsát. A Keep It Unreal az angol muzsikus második albuma volt, és az első, ami nem egy zsebkiadónál, hanem egy nagyobb tételnél, a már akkor is neves, sőt épp a csúcsra érő kiadónál, a Ninja Tune-nál jelent meg. A lemez húzószámai, a Get A Move On, a Honeydew, a Chipmunk vagy a Roots Manuvával közös Jus Jus a mai napig érvényes darabok, akárcsak maga a nagylemez is. Nem hiába dobták most újra piacra, tizedik szülinapja alkalmából, egy bónuszlemez kíséretében, amin hat eddig kiadatlan felvétel, két kislemez b-oldal és a már említett Jus Jus instrumentális verziója található meg. Nem is kell ennél szebb ajándék.
http://www.youtube.com/watch?v=MS_CLIF1h-o
Chromeo: DJ Kicks
(!K7)
A !K7 kiadó népszerű sorozata – melynek egyes darabjait mindig az adott időszak egyik legelőremutatóbb előadója készítette el naprakész zenékkel, a trendformálást is szem előtt tartva – korábban még nagyobb sűrűséggel jelentkezett, az utóbbi időben azonban ritkultak a kiadványok. A legutóbbi pont két évvel ezelőtt jelent meg, akkor, ha jól emlékszem, és jól emlékszem, a Booka Shade mixétől alélódtunk el. A harmincadik Kicks felelősei a kanadai electro funkpop duó, a Chromeo (Dave 1 és P-Thugg), akiknek az a legfőbb vonzerejük, hogy a nyolcvanas évek (űr)diszkós-szintis világát nagy-nagy idézőjelek közé illesztve, ironikusan idézik meg és modernizálják. Szettjük ebben a szellemben született, középtempósra igazított, pomádés diszkószörnyeteg, amire sokkal jobb táncolni (egyet jobbra, egyet balra), mint megijedni tőle. Csak fő a nyitottság!
“A !K7 kiadó népszerű sorozata”