Havasi Gábor neve elsősorban a hazai reklámszakmában cseng jól, pedig igen kitűnő fotós is. Nekünk nagyon bejönnek a képei, úgyhogy most nektek is bemutatjuk.

Mióta foglalkozol fotózással?
Egészen korán elkezdett érdekelni. Általános iskolában tagja voltam a fotószakkörnek, ahol minden technikai dologgal megismerkedtem, köztük a hívással és a nagyítással is. Azóta vagyok fertőzött. A szakdolgozatomat is fotós témából írtam, de akkor még azért nem vettem ennyire komolyan, mint most, nem is emlékszem már a témára.
Komolyabban 6 évvel ezelőtt kezdtem el fotózni, amikor megvettem a Contax G2 35 mm-es gépemet, három fix Zeiss objektívvel. Akkor már elindult a digitális “forradalom”, de ennek én nem akartam része lenni. Most sem vonz.

Mi a bajod a digitális fotózással?
A hagyományos fotózással egy csomó kritériumot állítok fel magamnak. Ilyen például az, hogy már a gép keresőjében komponálok. Semmit, vagy csak nagyon kicsit vágok le a képekből utólag. Vagy ott van “a kattintás felelőssége”: sokkal inkább megválasztom, mire lövöm el a kockát, mint ahogy azt egy digitális géppel tenném. Ezek a módszerek sokat segítenek nekem, mert egy természetes szelekció alakul ki már a folyamat elején.
Egyébként pedig a technológia folyamatosan fejlődik. Szerintem a jó fotóst nem az határozza meg, hogy digitális vagy hagyományos gépet használ.

Miért fotózol, mit jelent neked?
A fotózás nagyon fontos része az életemnek. Feltölt, kiegészít. Szeretek vadászni a gépemmel, bekeretezni vele azt, amit talán rajtam kívül senki nem látott még, majd ezt másoknak is megmutatni. Hihetetlen izgalom várni egy képre, akár fél órán át. Szeretem azt a kihívást, hogy mindig, mindenhol találjak képet. Vonz a sötétkamra csendje is, ahol olyan nyugalom van, mint egy templomban. Szeretek filmre fotózni, mert elképesztő tónusai vannak, gyönyörűek a szemcséi, és szeretem a hívás után felfedezni a tekercseket, vajon készült-e különleges kép. Ez a fajta felfedezés egyébként a digitális fotózással eltűnt.

Mi volt a legizgalmasabb eset, amikor egy képre vártál?
Párizsban történt, egy kávézóban. A kép előterében két, egymással beszélgető idős ember volt, a háttérben pedig egy nő sziluettje látszott. Mindhárman egy nagy ablak különböző részeiben ültek. Azonnal elővettem a gépemet, de a jobb kompozícióhoz optikát kellett cserélnem. A bajonettzár azonban nem akart bekattanni, és attól a tudattól, hogy bármelyikük bármikor felállhat, és elmehet a helyéről, ideges lettem, ezért még kevésbé sikerült a művelet. Néhány percig próbálkoztam, mire végre a helyére került a zár, és fotózhattam. Szerencsém volt, megvártak. Sőt, a bácsitól még egy fontos gesztust is kaptam pár perc extra türelemért. Az a néhány perc egy örökkévalóságnak tűnt.

Több sorozatod is van. Melyikre vagy a legbüszkébb? Vannak kedvenc, visszatérő témáid?
Voltak próbálkozásaim, hogy mi alapján tudnám összerendezni a képeimet. Az egyik ilyen például az volt, amikor az utazásaim szerint csoportosítottam. Később rájöttem, hogy nem az a fontos, hol készültek a képek, hanem, hogy ki az, aki készítette őket. Innen már egyszerű volt felismernem azt, hogy az elmúlt hat évben rengeteg hasonló hangulatú, kompozíciójú, érzésű kép készült.

Így született meg az Extended Coincidence című sorozat. Olyan képpárokat rendeztem össze, melyek ugyan különböző helyszíneken készültek, de mégis van bennük valami közös. Később már tudatosan fotóztam meglévő képekhez párokat.

A másik sorozatom az All Around My Life. Ezek a képek nagyon közel állnak hozzám, személyesebbek, ahogy azt a címmel is igyekeztem kifejezni.

Főként fekete-fehérben fotózol. Miért?
Egyszerűen beleszerettem a fekete-fehérbe. Talán azért, mert a képeim is inkább amolyan „klasszikus” hangulatú képek, és mert nagyon másképp kell látni hozzá a világot. De ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel a színes. Érdekel, és igaz még csak fejben, de már készülök is rá. Több információt hordoz, amit meg kell szokni és tudatosan használni, felhasználni – főleg, ha valaki, mint én is, sokat fotózik fekete-fehérben. Ebben a műfajban Martin Parr a példaképem.

És rajta kívül kik még a kedvenceid? Egyáltalán kik hatottak rád?
Akik folyamatosan inspirálnak: André Kertész, Henri Cartier-Bresson, Brassai (Halász Gyula) és Robert Doisneau. A kortársak közül pedig – Parr mellett – kedvelem Gregory Crewdson, Annie Leibovitz és Sebastiao Salgado fotóit. Persze a teljesség igénye nélkül.

Ha tetszettek a cikk mellé pakolt fotók, a linkre kattintva nézegethetsz még, érdemes:
http://www.behance.net/havasi

Még több cikk:

1. Ujj úrfi kalandos élete
2. Erwin Olaf fotós
3. Ötven ember egy kérdés

A fene se érti ezt, de úgy tűnik, kötelező elemként írják elő a mai, modern szürreális festőknek, hogy mindenképpen nagyfejű (és akkor már nyilván nagy szemű) kislányokat kell a vászonra álmodniuk, lehetőleg sötét és morbid díszletek közé. Vagy egyszerűen csak mindegyikük pedofil. Vagy az egész a véletlen műve.

Az amerikai Mab Graves is kislányokban utazik, méghozzá nagyszüleink játékbabáira emlékeztető kislányokban. Gravesnél a háttér nem annyira fontos, a hangsúly mindig a szenvtelen arcot vágó figurákon van. Ettől a mimikátlanságtól és merevarcúságtól válnak a művész alakjai hajmeresztővé és hideglelőssé. Nem szívesen sétálnánk szemben egyik kislánnyal sem egy kihalt éjszakai utcán.

+ nagyfej kisszem

Még több cikk:

1. Kislány a Golgotánál
2. Szüleink, mielőtt azzá váltak volna
3. Tengerészlányok

Ezért ha sokáig nézed a művész festményeit, egy idő után életre kelnek, mozogni és vibrálni kezdenek, összezavarják az érzékelésedet, egyszóval alaposan betépsz tőlük. Legális drogozás esztétikai élmény kíséretében.

A művész oldala:
http://www.jjcromer.com

Még több cikk:

1. Van Gogh és a tiltshift
2. Az utca hírmondója
3. Hol élsz te? – Indul a 11. ARC pályázati időszaka

Maria Zaikina festményei.
+ Landscape with House

Még több cikk:

1. Egy rönk és más semmi…
2. Nézed és betépsz
3. Képregény, kiállítás

Kedvcsinálónak íme egy rajz, amit Dani a dailybest számára készített, mondhatni exkluzív cucc, úgyhogy ezt csak itt és csak most láthatod. Minden további a linkre kattintva tudható meg a rajzolóról, és hétköznapjairól:
http://csordasdaniel.blog.hu/

És ha mindez még mindig nem lenne elég, itt tovább bővítheted az ismereteidet Csordás Dánielről:
http://www.csordasdaniel.hu/

Még több cikk:

1. Képregény, kiállítás
2. Cicavízió

Különös, romlottságot, izgatóan beteg erotikát sugalló művei hamar ismertté tették a nevét, hazáján kívül az USA-ban és persze Japánban is. 2004 óta együtt dolgozik Marilyn Mansonnal, elsősorban lemezborítókat tervez a számára, de az épp aktuális albumokat kísérő vizuális világ kialakításában is részt vesz. Leghíresebb és legartisztikusabb sorozata a Gésa-project, amit 2007-ben fejezett be, ám a többi munkájával is érdemes megismerkedni, többek között a fekete-fehér Beauties & Beastsszel.

A művésznőről és képeiről itt láthatsz/olvashatsz többet:
http://www.zoelacchei.com

Még több cikk:

1. Gömb a gömb körül
2. A húslány meg a többiek
3. K by Keaton

Valószínűleg sokszor megkapta gyerekkorában a kis Nir (Tober), hogy ne játsszon a tűzzel,

…aztán csak elege lett.

Gondolta most egy kicsit kitombolja magát az ABC segítségével.

Elég jól sikerült, ezért biztos nem kapott fejmosást anyucitól.

+tűz(i)játék

Még több cikk:

1. Kézzel hajtható GPS
2. Challenge Day 2.0
3. Kézzel hajtott lemezjátszó

A L’Affiche Moderne elsősorban gyerekek részére forgalmaz posztereket, fali plakátokat. Számos művész dolgozott már nekik, a fenti Nicolas Gouny rajzok limitált példányban megrendelhetőek.

Még több cikk:

1. Challenge Day 2.0
2. A húslány meg a többiek

Tündéri kiscsajok, valami olyan szomorúsággal, vagyis nem, inkább egykedvű vidámsággal, hogy az ember azon gondolkozik, hogy ők azok, akik rossz körülmények között, de mégis életvidáman, vagy inkább egy tökéletes élet tökéletes tagadói ők. Nem is tudom, de a képek nagyon kedvesek.

+ artsandghosts

Még több cikk:

1. Újabb nagyfejű kislányok
2. Kislány a Golgotánál
3. Tengerészlányok

Nincs találat.